11. fejezet - Egyről a kettőre

Reggel a melegre keltem és akkor láttam csak meg Liam arcát, aki békésen aludt mellettem. Bár öleléséből nem engedett. Hallottam ahogy kisebb-nagyobb lélegzeteket vesz mellettem. Az órára pillantottam amikor megláttam, hogy fél 9 van. Átfutott az agyamon hogy fél 10kor van gyülekező a suliba, ugyanis 10-től megbeszélés lesz, a holnapi úttal kapcsolatban. Próbáltam lehámozni Liam kezeit magamról azonban úgy éreztem egyre csak jobban szorítja, így kénytelen voltam felkelteni. A hátán feküdt így szabadon hozzá tudtam érni az arcához. Olyan békésen aludt, de muszáj voltam felkelteni. Megsimogattam az arcát, mire ő nyöszörgött egyet és még jobban hozzám bújt.

-        Liam. – nevettem el magam. Majd egy puszit nyomtam az arcára. – Jó reggelt. – mosolyogtam és simogattam meg az arcát.

-        Jó reggelt. – nyitotta ki a szemét és lágyan elmosolyodott. Majd jó szorosan megölelt.

-        Mennem kell. – mondtam. Mire Liam nyöszörgött egyet. – El fogok késni a suliból. És haza is kell mennem előtte.

-        Rendben. – egyezett bele Liam. – Mikorra kell menned? – kérdezte míg én a cuccaimat szedtem össze hogy felöltözhessek.

-        Fél10. – kiáltottam a fürdőszobából.

-        Akkor én viszlek. – mondta.

-        Ugyan. Itt a kocsim. – mondtam.

-        Igen, de azzal nem fogsz időben beérni. – mondta.

-        Dehogyisnem. 10 perc alatt hazaérek elkészülök és 15 perc alatt a suliban vagyok.

-        Nem-nem. Mert akkor nagyon fogsz sietni és nem merlek így elengedni. Reggel suliba viszlek és délután érted megyek a kocsiddal.

-        Liam. Nem kell. – mondtam. – Nagyon aranyos vagy, hogy így aggódsz, de inkább az érdekeljen, hogy Sophie-val mi van, ne pedig az hogy velem. – ahogy ezt kimondtam, éreztem, hogy kicsit túlságosan keményre sikerült.

-        Nem érdekel mit mondasz. – mondta keményen. – Én viszlek és kész.

Mire kiértem a fürdőből már teljesen készen volt. Felöltözve, kezében két bukósisakkal.

-        Indulás. – mondta. Megragadta a kezem és a fejemre rakta a bukósisakot. Egy pillanat alatt voltunk lent a garázsban. Szó szerint felrakott, a motorra, majd rám kacsintott és szólt, hogy kapaszkodjak. Azzal a lendülettel száguldani kezdtünk. Mintha csak egy pillanat alatt lettünk volna otthon. Felrohantam, egyenesen a szobámba. Gyorsan lezuhanyoztam, majd átrohantam a gardróbba. Mindezt fél óra alatt végeztem el. Ahogy kiléptem a gardróbból a szívem megállt egy pillanatra. Liam állt az ajtóban engem nézve. – Gyönyörű vagy. – mondta.

-        Köszi. – mosolyodtam el, majd rá néztem. – Nagyon szörnyű a hajam? – kérdeztem.

-        Egyáltalán nem. – nevetett.

-        Rendben. – mondtam. – Készen vagyok.

-        És még a suliba is oda érsz. – mondta, majd rápillantottam az órámra. 10 percem van még odaérni.

-        Akkor haladjunk. – mondtam, majd lerohantam a lépcsőn. Bezártam magunk után az ajtót, odaadtam Liamnak a kocsi kulcsom majd felültem mögé a motorral és száguldozni kezdtünk megint. 8 perc alatt értünk be a suliba. Liam motorja, nagyon szép volt és nagy. Nem csodálkoztam, amikor mindenki megnézett minket a suli parkolójában. Elmentünk Sadie és barátnői mellett is, mire hallottam, ahogy megkérdezi. - Új srác? Nagyon menő. - ezen elmosolyodtam. Majd Laim-mal megálltunk. Leszálltam, és láttam, ahogy Sadie felénk sétál. Nevettem egyet és láttam, hogy Liam nem érti. Majd Sadie megsimogatta Liam vállát, engem pedig keserűség öntött el.

-        Szia. – mondta nyálas hangon. – Új vagy itt? – kérdezte, majd Liam levette a bukósisakot.

-        Nem. – mondta nemes egyserűséggel, majd rám nézett. Levettem én is a bukósisakot, beletúrtam a hajamba, majd átadtam azt.

-        Köszi hogy elhoztál. – mosolyogtam.

-        Mi van? – kérdezte Sadie. – Máris lecserélted Tyler-t?

-        Ha ennyire érdekel nem, de tartsd magad távol a barátomtól. – céloztam ezúttal a barát szóval Liamra.

-        Igen. – mondta. – Nem vagy az esetem. Bocs. – koptatta le Liam. Sadie sértődötten elfordult és elsétált, majd éreztem, hogy valaki hátulról megölel és puszit nyom az arcomra.

-        Ty. – mondtam és fordultam meg. – Szia. – öleltem meg.

-        Hogy vagy? – kérdezte.

-        Jól köszi. – mondtam mosolyogva. – Még nem ismered Liam-at. – fordultam a fiú felé, aki meglehetősen hűvös lett és távolság tartó.

-        Hello. – mondta és a kezét nyújtotta.

-        Szia. Tyler. – mondta a mellettem álló fiú. – Új diák vagy itt? – kérdezte.

-        Nem. Csak Ninát hoztam suliba. – mondta nemes egyszerűséggel, mire Tyler kérdőn rám nézett.

-        Kicsit elhúzódott a tegnapi buli és mivel szörnyű a közlekedés ilyenkor kocsival Forks és La Push között Liam felajánlotta, hogy áthoz motorral, hogy beérjek.

-        Világos. – mondta jegesen Tyler. – Akkor délután hazaviszlek majd. – jelentette ki.

-        Nem kell haver. – mondta Liam. – Mivel Nina kocsija La Push-on van, muszáj, leszek elhozni neki.

-        Majd elmegyünk érte. – mondta Tyler. A beszélgetés kezdett már szópárbajjá átalalkulni.

-        Ugyan. – mondta Liam. – Felesleges benzin pazarlás lenne. Amúgy is tudod Nina, – nézett rám. – Janet bemutat egy új lányt, úgyhogy hivatalosak vagyunk Sam-ékhez.

-        Tényleg. – mondtam. – Most már emlékszem. – mondtam, közben fogalmam sem volt, miről beszél Liam. – Ne haragudj. – mondtam Tyler-nek aki csak legyintett egyet.

-        Mennünk kell. – mondta Ty. – Örültem. – biccentett Liam-nak, aki hasonlóan hűvösen reagált. Közelebb mentem hozzá, megöleltem és egy puszit nyomtam a nyakára. Ő is jó szorosan ölelt meg. Az egész pillanat nagyon meghitt lett, amikor is Tyler köhögésére eszméltem fel. Elengedtem és elléptem mellőle. Elkezdtem a suli felé sétálni, amikor utánam szólt.

-        Hé, szépségem! – mosolygott kacéran. – Délután el ne tűnj nekem. – kacsintott. Majd felvette a bukó sisakot, felpörgette a motort és azzal a lendülettel kihajtott a parkolóból. A szám a fülemig ért, amit Tyler is észrevett. Nem éreztem úgy, hogy szégyellnem vagy takargatnom kéne.

-        Biztos nem akarod, hogy én vigyelek haza? – kérdezte Tyler. – Elvégre én vagyok a barátod. – mondta keserűen.

-        Így van. – adtam puszit az arcára. – De tényleg felesleges. Mert a barátaimmal találkozunk.

-        Valójában kik ők? – kérdezte.

-        Csak pár barát. – feleltem.

-        Igen. Ezt már mondtad.

-        Nem ismered őket. – mondtam. – Akkor találkoztam velük amikor ide költöztem. Még anya mutatott be nekik. – feleltem. – Nem emlékszel? – kérdeztem.

-        Mégis mire? – nézett rám kérdőn.

-        Amikor ott voltál nálunk és haza vittelek, miközben kiderült hogy anya az egész várost oda csődítette a nappalinkba.

-        Rémlik valami. – mondta.

-        Nos. Azok, akik ott voltak. Ők a barátaim. – mondtam. Fura volt kimondani. A barátaim. - ismétlődött a fejemben. - Azok lennének?

Nem sok mindenre tudtam figyelni miután beültünk a tornaterembe. Ez volt a legnagyobb és akusztikailag a legjobb terem az iskolában, ahová mindenki befért. Egy általános megbeszéléssel indult a nap, mint mindig, majd tovább folytatódott, azok számára, akik jönnek a sí táborba.

Alig vártam már, hogy délután legyen. Rendszeresen fordult elő, hogy Tyler beszélt, de én nem figyeltem rá. Majd hirtelen rezegni kezdett a telefonom. „Na, milyen volt az éjszaka Liam-mal?” - jött az üzenet Jake-től. Eleinte csak meredtem a telefonomra. Akkor tudatosult csak bennem, hogy a többiek azt hiszik Liam és köztem több is történt. Hirtelen nagyon rossz érzés fogott el. Ez nagyon nem valt rám. Az, hogy hirtelen egy fiúval alszok. Én mindig kéretem magam. - gondolkoztam miközben a cipőm bámultam,  majd Tyler köhögött egyet mellettem és zavaromban gyorsan lezártam a telefonom. Tudtam, hogy elolvasta, hiszen nagyon rideg lett, magába fordult és hozzám se szólt.

-        Rendben. Akkor végeztünk is.  – mondta az utazásért felelős tanár. – Holnap reggel 6-kor találkozunk. Mehetnek. Viszont látásra.

Mindenki felállt és kezdtek kivonulni az emberek a teremből. Hirtelen mégsem kapott el akkora izgalom, mert Liam-mal találkozhatok, mint előtte. Hibásnak éreztem magam, hiszen nekem barátom van. - győzködtem magam belülről.

Tyler hozzám fordult, megfogta a kezem, de nem szólalt meg. Nem tudtam, mit mondhatnék.

-        Minden rendben? – kérdeztem.

-        Persze. – felelte, majd kikísért a parkolóba, ahol már a kocsim állt, de körülötte nem láttam senkit.

-        Rendben. – mondtam, majd a telefonom után kezdtem el kutatni. Fel akartam hívni Liam-at, aki abban a pillanatban szállt ki a kocsiból és kezdett felénk sétálni. Nagy megdöbbenésemre nem csak ő, hanem rajta kívül Jake és Paul is kiszállt a kocsiból. – Remek. – suttogtam. Tudtam Tyler a falra fog mászni tőlük, aki mintha csak megérezte volna és megszorította a kezem.

-        Hé Tomlinson. – mondta Paul majd puszit nyomott az arcomra. – Mi a helyzet? – kérdezte, míg Jake is puszit adott.

-        Semmi. – mondtam meglepődve. – Hát ti meg? – kérdeztem.

-        Nem akartuk hogy Liam egyedül kocsikázzon. – mondta Jake komolyan. – Nagyon féltjük a kisfiút. – nevetett.

-        Meg amúgy is. – kezdett el beszélni Paul. – Láttad már milyen verdád van? – kérdezte. – Sose ültem benne és hát vezetni se vezettem, szóval ezt a lehetőséget nem lehetett kihagyni.

-        Te engedted, hogy vezesse? – kérdeztem kikerekedett szemekkel Liam-től.

-        Viccelsz? – nézett rám Liam hitetlenül, mire elmosolyodtam.

-        Ja igen, – jutott eszembe. – srácok ő Tyler. – mondtam.

-        Szevasz. – mondta Jake. – Sokat hallottam már rólad. – nevetett majd rám nézett. – Jake vagyok.

-        Ő pedig Paul. – mondtam majd kezet fogtak. – Liam-at pedig már ismered. – mondtam mire a két fiú egymásra bólintott.

-        Mennünk kéne. – mondta Liam ridegen.

-        Igen. – helyeselt Jake. – Janet tuti leharapja a fejünket.

-        Oké. – mondtam. Majd Tyler felé fordultam. – Holnap találkozunk. – mosolyogtam és egy puszit nyomtam a szájára.

-        Érezd jól magad. – mondta majd megcsókolt. Kicsit kínosan éreztem magam, de azért jól esett.

-        Szia. – léptem el tőle.

-        Vigyázzatok rá. – nézett a többiekre, majd Liam átkarolta a vállam és így szólt.

-        Meglesz. – billentett majd szorosan magához ölelve sétáltunk a kocsi felé. Úgy éreztem mindenki minket bámul. A lányok, mert, hogy a fiúk ilyen jól néztek ki és a fiú feltételezem, azért mert azt hitték újak.

-        A pasid nagyon aggódik érted. – mondta Paul.

-        Igen. – helyeseltem. – Nem is értem te mit csinálnál, ha barátnődért 3 izmos állat jönne.

-        Én bíznék bennük. – mondta és hangosan felnevetett.

-        Persze. – mondtam majd Liam-ra néztem és a kezemet nyújtottam.

-        Elfelejtheted. – mondta. – Én vezetek. – nevetett. Úgy éreztem felesleges folytatnom, úgy se adja ide a kulcsot.

-        Tényleg nem értem. Nem kell gardedám. – néztem kérdőn a fiúkra.

-        Dehogy is nem. – mondta Jake.

-        Meg amúgy is, – kezdett bele a mesélésbe Paul. – láttad mennyien megbámultak. – húzta ki magát büszkén. – Régen éreztem magam ennyire helyesnek. – nevettem el magam. Liam beült a volán mögé, a srácok hátra én pedig az anyós ülésre. A fiúk mondták a szokásos rizsát, ahogy szokták, de ezúttal Liam nagyon fura volt. Mintha nem ugyan az-az ember ült volna mellettem, mint aki múlt éjszaka feküdt.

-        Minden rendben? – kérdeztem.

-        Persze. – vágta rá, de úgy éreztem nem mond igazat.  – Miért vagy Tyler-rel? – kérdezte.

-        Te miért vagy Sophie-val? – kérdeztem, így válaszolva kérdésére.

-        Az más. – mondta. – Én szeretem.

-        Valóban? – kérdeztem hitetetlenül. – Szóval azt is tudja, hogy tegnap velem aludtál? – mire Liam nem felelt.  – Sejtettem.

-        Oké. – mondta. – Talán én nem szeretem, de nem is áltatom ezzel.

-        Tényleg? – kérdezem. – Szakítottál már vele? – csattantam ki. Már válaszra nyitotta a száját, azonban nem hagytam és tovább beszéltem. – Nem. Szóval te is álltatod a szebb jövővel. – parkoltunk le Sam-ék házánál. Kikötöttem a biztonsági övet, majd rá néztem. – Te sem vagy jobb. Nem pont te fogsz kioktatni. – nyitottam ki az ajtót, kiszálltam, majd teljes erőmből bevágtam azt.

A ház felé kezdtem sétálni, majd a többiek is utolértek. A fiúk is feszülten nézték, ahogy Liam-mal egymás mellett állunk. Éreztem, ahogy cikáznak közöttünk a szikrák. Megfagyott a levegő, egészen addig, míg Amanda ki nem nyitotta az ajtót. A fiúk, hogy a rossz kedvet eltakarják hatalmas ujjongásban törtek ki.  Beljebb léptünk.

-        Csak, hogy ide értetek.  – jött oda Janet.

-        Bocs. – mondtam. – Az én hibám.

-        Itt meg mi történt? – kérdezte.

-        Nina és Liam összekaptak. – mondta Paul, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-        Nem kaptunk össze. – mondtuk egyszerre.

-        Csak van egy kis nézeteltérésünk. – mondta Liam.

-        Persze. – helyeselt cinikusan Paul. – Az teljesen más. – nevetett majd beljebb sétált. Liam átkarolta a derekam, mire én ráemeltem a tekintetem. Ő csak elmosolyodott majd a szoba közepe felé húzott.

-        Nos, mivel ti még nem találkoztatok. – húzott oda egy lányt Janet. – Hadd mutassam be Elizabeth-et. Ő is most költözött vissza.

-        Tudom. – mondta Liam barátságosan. – Emlékszem rád. Egy általános iskolába jártunk.

-        Igen. – mosolygott. Vöröses barna göndör haja egészen a háta közepéig leért. Arca hosszúkás volt. Törékenynek tűnt és rendkívül barátságosnak.

-        Szia, én Nina vagyok. – mutatkoztam be, úgy, hogy kezet nyújtottam. Kicsit közelebb léptem, így Liam keze leesett a derekamról, amit per-pillanat nem bántam ugyanis haragudtam rá.

Később a lányoknak részletesen kifejtettem, mi is az a bizonyos nézeteltérés Liam és köztem van.

-        Féltékeny. – mondta Valery nemes egyszerűséggel.

-        De nem értem. – mondtam. – Tegnap nem történt semmi. Jó volt vele aludni de ennyi. Nem érti, hogy barátom van és Tyler-t is folyamatosan piszkálja.

-        Tetszik neked? – kérdezte Amanda.

-        Persze. – mondtam. – Néztél már rá?

-        Nem úgy értettem. – forgatta a szét. – A személyisége!?

-        Igen. – mondtam. – Talán. Nem tudom. Olyan fura. – kezdtem magyarázkodni. – Egyszer teljesen mellettem áll, védelmez, máskor meg annyira rideg.

-        De amikor vele vagy az milyen? – kérdezte Janet.

-        Csodálatos. – válaszoltam. – Mintha nem kéne félnem semmitől. Mintha minden lelassulna egy kicsit. Boldog vagyok és szárnyalok. Sokszor azt érzem belül, a pillanat hevében felrobbanok a sok érzelemtől. – meredtem rá, aki a szoba másik végében állt.

-         Tyler-nél ez megvan? – kérdezte Eli. Mire nem feleltem. Nem tudtam mit. Tényleg nincs meg?

-        Na látod! – világított rá a problémára Janet. – Ha ez meglenne, akkor, amikor Tyler-rel vagy, nem érdekelne Liam mennyire helyes vagy, hogy milyen a személyisége.

Elgondolkoztam rajta. Talán igaza van? - villant át az agyamon. - Tényleg van valami Liam és én köztem? Valami több.

Tudtam, hogy az én részemről igen. De hogy Liam oldaláról is, azt nem tudtam. Tényleg tetszem neki? Miért kísér el mindenhova? Miért védelmez annyira? Miért számítok neki?

Figyeltem. Csak őt néztem. Néztem, ahogy barátaival beszélget, ahogy szóra nyitja a száját, majd egy-egy vicces résznél mosolyra húzódik. Tetszett. Csodálatos és hihetetlenül vonzónak találtam. Úgy éreztem meg kell szereznem. Akkor vettem csak észre hogy elbambultam. Hallottam ahogy a lányok beszélgettek és próbáltam becsatlakozni.

-        Szóval nálatok mi a helyzet? – kérdeztem Valery-t.

-        Mire gondolsz? – kérdezte ártatlanul.

-        Na, szerinted? – kérdeztem cinikusan. – Paul-lal. Szikrázik köztetek a levegő.

-        Nos. – kezdett bele a mesélésbe.

-        Bocsi. – szólt közbe Liam, aki átkarolta a derekam. – Elrabolhatlak? – suttogta a fülembe. Bár nem kérdésnek szánta. Ugyanis azonnal húzni kezdett magával. – Beszélni szeretnék veled.

-        Hallgatlak. – mondtam.

-        Ne legyél már ilyen. – mondta.

-        Milyen? – kérdeztem. – Nem vagyok semmilyen.

-        Ilyen morcos. – mondta. – Nem akartalak megbántani, csak tudod nem értem, hogy-hogy lehetsz egy olyan sráccal, mint Tyler. Nagyon nem illik hozzád!

-        És miért nem? – csattantam ki. – Nem is ismered. És akkor a te barátnődről ne is beszéljünk. Nyávog, idegesítő és nagyon rosszmájú.

-        Igaz. – mondta és ez meglepett.

-        Hogy mondod? – kérdeztem mire elnevette magát.

-        Jol hallottad! – mondta mosolyogva. – Biztos vagyok benne, hogy nem Sophie életem szerelme és nem leszünk már sokáig együtt.

-        Akkor miért nem szakítasz vele már most? – kérdeztem.

-        Mert nem tudom, hogy az a lány, aki megbolondít, mit érez irántam. – mosolyodott el sejtelmesen és egy puszit nyomott az arcomra, majd elsétált mellettem.

Megfagytam. És úgy éreztem lángol az arcom. Elpirultam és a fülemben csengtek szavai. " A lány aki megbolondít. Megbolondít." - csengett a fülembe újra és újra.

-        Minden rendben? – kérdezte Janet. – Jól vagy?

-        Persze. – mondtam.

-        Mit mondott? – kérdezte.

-        Csak hogy ne haragudjak. – rántottam meg a vállam, mire Janet elmosolyodott. Akkor ért oda hozzánk Jared, aki megölelte hátulról a velem szemben álló lányt.

-        Szia. – mondta Janet, míg szerelmesen pillantott a fiúra, aki ennek hatására puszit nyomott a lány szájára, majd rám néztek.

-        Örülök nektek srácok. – mondtam teljes szívemből. Mire elmosolyodtak és hirtelen átfutott az agyamon, hogy talán ilyen mérhetetlen szerelmet még sose éreztem. Az eddig szerelemnek vélt kapcsolataim, mint felértékelődtek. Mi is az-az igazi szerelem? - gondoltam végig magamban. – Viszont nekem lassan indulnom kell.

-        De alig pár órája jöttél. – mondta Janet.

-        Igen tudom. Viszont még össze kell pakolnom! Hiszen holnap reggel indulunk és fogalmam sincs anya hova pakolta el a síelős cuccaim.

-        Rendben. –mosolyodott el. – Vigyázz magadra és akkor reggel találkozunk.

Mindenkivel váltottam néhány szót és mindenkitől elköszöntem csak Liam-től nem. Őt hagytam utoljára.

-        Ki kísérlek. – jelentette ki abban a pillanatban, amikor odaléptem hozzá.

-        Rendben. – mosolyodtam el.

-        Remélem nem haragszol már rám. – mondta.

-        Nem. – válaszoltam. – Oda bent az előbb… – hallgattam el.

-        Igen? – kérdezte kíváncsian. Ebben a pillanatban megbántam, hogy belekezdtem.

-        Semmi. – fordultam a kocsim felé. – Hagyjuk. – nyitottam ki az ajtót. Megfogta a karom és nem engedette, hogy mozduljak.

-        Engem érdekel. – mondta és gyönyörű szemeivel megigézett. Egy pillanat alatt levett a lábamról.

-        Nem ér. – nevettem el magam. – Ne csináld. – kezemmel próbáltam elforgatni arcát.

-        Nem is csinálok semmit. – nevetett kacéran, majd kezét a derekam közé fonta. – Szóval!?

-        Szóval – kezdtem újra bele. – említetted azt a lányt, oda bent. – Liam biccentett egyet a fejével mondván emlékszik arra, ami bent volt. – Akkor és ott rám gondoltál? – kérdeztem, de úgy éreztem arcom láng vörös. Láttam, ahogy Liam elmosolyodik és orbitálisan nagy hülyének éreztem magam. – Hagyjuk. Jézus, jó hogy nem én vagyok. – hebegtem. – Bocsi. – kezdetem el kezét lehámozni a derekamról. Míg Liam végig kacéran mosolygott rám.

-        Ne kérj bocsánatot. – mondta.

-        Hogy? – kérdeztem vissza. 

-        Tényleg te vagy az! – mondta, véget vetve önsanyargatásomnak. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.

-         Akkor én megyek. – mondtam és beszálltam a kocsimba.

-        Ennyi? – kérdezte. – Bevallom, hogy beléd vagyok zúgva, erre idevágod, hogy haza kell menned!

-        Mégis mit vársz? – kérdeztem nyersen. – Hogy a karjaidba omolva csókolgassalak?

-        Ez igen. – mondta. – Sikerült megint kimutatnod a fogad fehérjét. – vágta be a kocsi ajtaját. Hátat fordított és elsétált. Bűntudatot éreztem. Hihetetlenül jól éreztem magam, el se hittem, hogy Liam Michealson tényleg belém zúgott. Én pedig barom módjára tönkre tettem a pillanatot. Mekkora idiota vagyok. - marcangoltam magam belülről.

Haza vezettem, pedig legszívesebben Liam-hez mentem volna. De nem tudtam mit is mondhatnék neki. Bármi ami megfogalmazódott a fejemben úgy hangzott mint egy szerelmi vallomás. És azt nem akartam. Csak közölni akartam, én is többet érzek, mint szimpla barátság. De hogy és mikor?

Hazaérve zenét kapcsoltam. Előkerestem a bőröndöm, szinte az össze ruhám kipakoltam az ágyamra. Válogatni és hajtogatni kezdtem. Oszlopokba pakoltam őket, majd a bőröndbe.

-        Szia kicsim. – lépett be anya a szobámba.

-        Szia. – köszöntem mosolyogva.

-        Milyen napod volt? – kérdezte, mire megint eszembe jutott a Liam-mal való beszélgetésem.

-        Elment. Megvolt a táborral kapcsolatos tájékoztató. – meséltem.

-        Rendben. Mondtak valami érdekeset? – kérdezte.

-        Nem semmit. – vontam meg a vállam.

-        Délután te is elmentél Sam Uley-hez és a feleségéhez? – kérdezte anya.

-        Igen. – mondtam. – Baj?

-        Nem dehogy. – mondta anya. – Csak nagyon sokat vagy mostanában velük.

-        Igen. – értettem vele egyet. Az ékszereimhez sétáltam, és egy kis táskába kezdtem el pakolni. – Tudod nagyon kedves emberek.

-        Elhiszem. – mosolygott anya. – Talán fiú is van a dologba? – kérdezte.

-        Anya. – háborodtam fel. – Barátom van!

-        Igen – helyeselt. – tudom. Csak tegnap nem aludtál itthon és mostanában annyira ki vagy virulva. Olyan jó rád nézni. – mosolygott és szeme annyira lágy volt. Nem volt szívem hazudni neki. – Ennek Tyler az oka? – kérdezte. Tudtam, hogy tudja, hogy nem.

-        Nos. – kezdtem bele. Leültem az ágyam szélére és anya is beljebb lépett. – Nem igazán. Liam.

-        Liam Michealson? – kérdezte anya elképedve. Majd bólintottam és a földet kezdtem el nézni. Anya meg se szólalt mellettem. Szerintem csak az információt próbálta meg feldolgozni. – Hűha. – mondta, mire elnevettem magam. – Tényleg nagyon helyes az a fiú.

-        Igen. – mondtam. – Nagyon.

-        És Tyler? – kérdezte.

-        Tyler, – gondolkoztam el. – Tyler nagyon rendes srác anyu. Kedves és odafigyel rám. – Vettem egy nagyon levegőt. – De Liam. Ő tüzes, szenvedélyes és olyan titokzatos. Annyira vonz benne valami. Magam se tudom mi. Csak egyszerűen magához vonz. Másra se tudok gondolni. Ha meglátom, nem tudom levenni róla a szemem. Ha megérint, úgy érzem, azonnal elájulok. – rázott ki a hideg. – Látod. – emeltem fel a kezem. – Még a gondolattól is kiráz a hideg.

-        De akkor miért nem vagytok együtt? – kérdezte anya leegyszerűsítve a dolgokat.

-        Ez bonyolult. – túrtam a hajamba. – Neki ott van Sophie. Nekem pedig Tyler.

-        Tudod, hogy nem szép dolog,hogy Tyler-t ennyire kihasználod.

-        Nem használom ki. – jelentettem ki. – Mert kedves és olyan jó volt vele lenni. De valahogy mindig is hiányzott belőle valami. – hallgattam el. – Szakítanom kell vele. – tudatosult bennem.

-        Ezt te tudod kincsem. – ölelt át anya. – Csak gondolj arra neked milyen érzés lenne, ha a másik fél csinálná ezt veled. – Tudtam, hogy anyának igaza van és egyetértően húztam el a szám. Nem tudtam, mit csináljak és hogyan. Lehet szépen szakítani? - fogalmazódott meg a kérdés a fejemben. – Ha már Michealson-éknál járunk Julie áthívott ma vacsorázni és pár perc múlva itt is lesz. – mondta. – Nem csatlakozol? – kérdezte.

-        Nem. – válaszoltam. – Ezt most inkább kihagyom. Liam-mal ma egy kicsit összekaptunk és még beszélnem kéne vele, de nem akarok végig ülni egy kínos vacsorát.

-        Megértem. – mondta anya beleegyezve. – Amúgy is szerintem ott lesz a barátnője is.

-        Akkor nem is baj hogy nem megyek. Utál az a lány. – mondtam. – De én is őt. – nevettem.

-        Rendben. – nevetett anya. – Akkor jó pakolást és majd jövök.

-        Jó szórakozást. – mosolyogtam anyára, aki kisétált majd behúzta maga mögött az ajtót.

Befejeztem a pakolást. Engedtem magamnak egy jó forró kád vizet. Letöltöttem a kedvenc sorozatom új részeit. Befeküdtem a kádba és azt kezdtem el nézni. Pont arról szólt, ahogy a főszereplő lány és fiú azon tanakodnak, hogy együtt legyen e vagy sem. Úgy éreztem azonnal bocsánatot kell kérnem Liam-től. Megvártam, hogy vége legyen a résznek, megmostam a hajam, megtörölköztem. Felvettem a pizsamám, bebújtam az ágyamba majd a kezembe vettem a telefonom. Fel akartam hívni, de nem tudtam mit mondhatnék neki. Már csak a tárcsázás-t kellett volna megérintenem, de nem ment. Akartam is meg nem is. Belül mintha háború zajlott volna le. A jó és a rossz között. Az eszem és a szívem között. Majd hirtelen megcsörrent a telefonom. A szívinfarktus jött rám egy pillanat alatt. Anya volt az, így felvettem.

-        Szia. – szólt bele. – Drágám nem jönnél értem? – kérdezte.

-        Anya már pizsamába vagyok. – mondtam.

-        Gondoltam. De Julie nagyon örülne neki, ha meglátogatnád. Legalább csak egy puszira ugorj be.

-        Rendben. – egyeztem bele. – Megyek.

-        Köszönöm. – nyomta ki a telefont. Tudtam, hogy anya és Julie valami tervet eszelt ki és ez nagyon nem tetszett nekem, de végső esetben úgy éreztem belesétálok a csapdájukba, ha más nem legalább Liam-at látom.

Nem vittem túlzásba az öltözést. Felvettem egy farmert. Egy fekete felsőt. Egy barna dzsekit, a fehér torna cipőm és már indultam is. Felmarkoltam a telefonom. Leszaladtam a lépcsőn, bezártam az ajtót majd a kocsimhoz siettem. Kinyitottam azt, beültem és egyenesen a Michealson ház felé vettem az irányt.

A fejemben tökéletesen megfogalmazott mondatok alakultak ki. Amik a helyzetnek megfelelőek lesznek majd. Kezdve a sziasztok-kal, ha esetleg ő is ott lenne majd amikor belépek. Hirtelen nagyon idiótának éreztem magam, de már nem volt vissza út.

Kiszálltam a kocsimból és a hatalmas fehér ház felé kezdtem el sétálni. Eszembe jutott, hogy előző éjszaka még a fiúval sétáltam itt kézen fogva, aki tetszik, és hogy az óta már többször is vitáztunk. Jelenleg hozzám se szól és ez nagyon rossz érzéssel töltött el. Legyőztem a félelmem és becsengettem. Julie nyitott ajtót, aki azonnal megölelt.

-        Nina. – mosolygott szívélyesen mint mindid. – Örülök, hogy látlak.

-        Én is. – öleltem vissza.

-        Gyere be. –invitált be a házba. – Nem kérsz esetleg inni vagy enni valamit? – kérdezte szívélyesen.

-        Nem. – válaszoltam. – Köszönöm, de már ettem.

-        Rendben. – mondta. – Liam fent van. – jelentette ki. Ekkor tudatosult csak bennem, hogy mi a tervük. Ha itt vagyok elkerülhetetlen, hogy találkozzunk, mert úgyis fel kell mennem hozzá, ha már más miatt nem is az udvariasság miatt.

-        Rendben. – mondtam és a lépcső felé vettem az irányt.

-        A járást már ismered. – mondta bíztatóan, majd a nappali felé vette az irányt.

-        Te jó ég. – szűrtem a fogaim között. Nagy levegőt vettem majd felmentem az emeletre és megálltam a szoba ajtaja előtt. Tudtam, hogy már csak egy fa ajtó választ el tőle és a pillanattól amikor beszélnem kell vele. Erőt vettem magamon, majd bekopogtam.

-        Szabad. – hallatszott bentről, így benyitottam. – Nina. Szia. – mondta meglepődve.

-        Szia. – mondtam. – Bocsi a zavarásért.

-        Gyere csak be. – mondta, majd letette az öléből a lap top-ját. Beljebb léptem, de megtorpantam. Nem mertem közelebb menni.

-        Én csak szeretnék bocsánatot kérni a délutáni miatt. – kezdtem bele. – Nagyon durva dolgokat mondtam. Tényleg sajnálom.

-        Semmi baj. – mondta mosolyogva. Hallottam, ahogy valaki kopog, majd benyit.

-        Szia Liam. – hallottam a vékony, magas hangot a hátam mögött és tudtam ki az.

-        Sophie. – lepődött meg Liam. – Te meg mit keresel itt? – kérdezte.

-        Csak meg akartalak lepni. – válaszolta és odasétált a fiúhoz. Gyors csókot váltottak egymással majd a lány beleült Liam ölébe. – De ő mit keres itt? – kérdezte gúnyosan és lenézően.

-        Én csak beugrottam köszönni, de megyek is. – léptem az ajtó felé. Hidegen hagyott Sophie gúnyos beszéd stílusa. Éreztem, hogy veszítettem és most ez fájt a legjobban. – Sziasztok. – siettem ki a szobából, egyenesen le a lépcsőn.

-        Nina, várj. – szólt utánam a fiú, aki a lépcső tetején állt. – Fejezd be amit szerettél volna.

-        Nincs mit. – mondtam felfelé nézve. – Én elmondtam, amit szerettem volna. Egyébként is vár a barátnőd. – forgattam el a fejem és lejjebb léptem.

-        Sophie nem számít. – mondta. – Nem én hívtam.

-        Elhiszem. – válaszoltam. – És amúgy se tartozik rám, hogy mikor vagy a barátnőddel és mikor nem. – mondtam majd újra lejjebb léptem pár lépcsőfokot. Liam lesétált és megfogta a kezem.

-        Ennyi? – kérdezte. – Ennyit szerettél volna mondani?

-        Igen. – mondtam. – Jó szórakozást. – mosolyogtam kellemetlenül és lesétáltam. Éreztem, hogy Liam még mindig ott áll, majd megfordul, és felfelé sétál. – Liam. – szóltam utána, hirtelen, minden megfontoltság nélkül. Rám emelte a szemét én pedig tovább folytattam. – Csak hogy tudd, az a lány is ugyan úgy beléd van zúgva. – mosolyodtam el. Láttam, ahogy az ő szája is mosolyra húzódik, majd pár másodperc múlva elfordítottam a fejem és besétáltam a nappaliba.

Időközben anya is végzett. Haza vezettem és boldogan bújtam ágyba. Nem érdekelt, hogy Liam-nél ott volt Sophie. Nem érdekelt, hogy ha valami miatt lejárattam magam. Végre egy új szintre léptünk Liam-mal és csak az számít.