Bementem a hatalmas épületbe, beszálltam a liftbe és
felmentem. Beléptem a házba és felkapcsoltam a villanyt. Melegség járta át a
szívem, de ez mégsem olyan volt, mint amire számítottam. Jól esett itt lenni,
de annak ellenére, mennyire nehéz volt itt hagyni, annyira nem voltam boldog,
hogy ismét itt lehetek. Valami baj van velem?
-
Talán nem érzi jól magát? – kérdezte a sofőr.
-
De, teljesen jól vagyok. – válaszoltam egy
mosoly kíséretében.
-
Jobban ismerem már önt, mint sem, hogy ezt a
badarságot elhiggyem, de ahogy gondolja. – mondta John, majd biccentett a
fejével és lement a lifttel.
Beljebb mentem, levettem a kabátom, leraktam a táskám a
nappaliba. Ebben a pillanatba csenget egyet a lift, én pedig oda sétáltam. Egy
ismerős hölgy lépet ki az ajtón, és nekem azonnal fülig ért a szám.
-
Nagyi. – öleltem át.
-
Szervusz, Csillagom. – ölelt vissza. – Anyád
felhívott, hogy hírtelen ötlettől vezérelve New York-ba jöttél és arra kért
nézzek rád, jól vagy-e.
-
Igen jól. – mosolyogtam. – Gyere. – intettem a
nappali felé.
-
Tudod gyermekem, megváltoztál.
-
Tényleg? – kérdeztem.
-
Igen. A megjelenésed is, de leginkább belül.
Mond biztos jól vagy? – simogatta végig a kezem.
-
Jól leszek. – húztam el a szám.
-
Rá se ránts. – bíztatott. – De nekem sietnem
kell, egy vacsorára vagyok hivatalos, de tessék. – nyomott a kezembe egy
borítékot. – Érezd jól magad. – sétált a lift felé, majd megnyomta a gombot.
-
Nagyi, – szóltam utána. – miért úgy mondtad,
hogy New York-ba jöttem, nem pedig haza?
-
Mert, bármennyire is szeretnéd, már nem ez az
otthonod. És ezt valahol mélyen te is tudod. Ez csak egy hely ahol elbújhatsz.
– lépett be a liftbe, majd az ajtó bezárult ő pedig elment.
Ahogy ezt kimondta kezdtem elhinni. Hiszen bármikor jöhettem
volna New York-ba, én mégis a legnagyobb káoszban menekültem ide. Ez a
búvóhelyem, jó messze a problémáktól.
Kinyitottam a borítékot és meglepetésemre egy koncert jegy
volt benne. Vagyis kettő, mégis úgy éreztem, nincs, akit elhívhatnék magammal.
Azonnal Janet jutott az eszembe, hiszen ő is szereti a bandát, amelyiknek a
koncertjegyét tartom most a kezemben. Egy V.I.P. belépővel ellátott, One
Direction jegy volt. Ahogy ezt elolvastam, elnevettem magam és csak a fejemet
kezdtem rázni. Hirtelen azt se tudtam mit kezdjek vele, majd amikor megláttam a
kezdés dátumár és idejét, kapkodni kezdtem. Bár a hangulatom most nem illet egy
koncerthez, de nem fogok elszalasztani egy One Direction koncertet. A
bőröndöket nem vittem fel az emeletre, csak a lenti szobába pakoltam. Egy
pillanat alatt zuhanyoztam le és mostam hajat, majd gyorsan kiszedtem pár
elegáns ruhát. Egy nejlonharisnyát, egy magas sarkút, egy cső toppot, egy
szoknyát és egy blézert. Magamra vettem még pár ékszert és besiettem a fürdőbe.
Egy enyhe sminket tettem magamra, a hajamat begöndörítettem. Minden fontos
dolgot beledobáltam egy laptáskába, leakasztottam egy ballonkabátot és a lift
felé siettem. Mindössze 1 órám volt elkészülni, szóval, ha akartam volna, ha
nem, ennél többet nem tudtam volna adni a megjelenésemre. A limuzin már ott
várt a bejárat előtt, én bepattantam és elindultunk a koncert helyszínére.
Utolsók között estem be. Az aréna tömve volt emberekkel. Szerintem ilyen sokan
még sose voltak itt egyszerre. Volt, aki az ajtóban állt szinte, de nem
érdekelte. Ugyanúgy be volt zsongva. Engem oldalt vezettek, pár méterrel
magasabban, mint a tömeg, így gondtalanul el tudtam foglalni a helyem. Pontosan
a színpadtól nem messze, jól látható helyen, és én is jól láttam mindent. Az
emberek szinte egymás nyakán ültek már, de nem érdekelte őket. A koncert
perceken belül elkezdődött és minden jól ismert számukat eljátszották. Az
utolsó számuk, ami nekem az egyik kedvencem volt a sok közül, könnyes szemmel
hallgattam végig. Ahogy a Little Things-t énekelték, érzelem bomba szabadult
fel bennem, de nem engedtem a kísértésnek. Minden majdnem kicsorduló könnyemet
letöröltem és inkább visszafojtottam őket, mintsem, hogy hagyjam, hogy
kicsorduljanak. A koncert vagy másfél óráig tartott én pedig, az öltözők felé
vettem az irányt. Montosabban a mosdót kerestem, hogy megnézzem rendben van-e a
sminkem és, hogy rendbe szedjem magam, hiszen úgy éreztem, bármelyik
pillanatban eltörhet a mécses. Pillanatokon belül meg is találtam a mosdót,
rendbe szedtem magam majd az ajtó felé vettem az irányt. Kiléptem az ajtón és
abban a pillanatban neki is mentem valakinek.
-
Bocsi. – válaszoltam, majd a kocsi felé vettem
az irányt.
-
Nina Tomlinson – szólt a férfihang. – itt New
York-ban?
-
Jeremy Mellark. – ismertem fel a srácot. – Szia.
-
Csinos vagy. – mosolygott.
-
Köszi. – mosolyodtam el. – Rengeteget változtál.
– jelentettem ki.
-
Igen. – túrt a hajába. – Beújítottam kicsit. –
röhögött.
-
Azt látom. – nevettem.
-
Meghívhatlak egy kávéra esetleg? – kérdezte.
Először elgondolkoztam rajta, hiszen sose voltunk jóba, de végül belementem.
-
Miért is ne!? – feleltem.
-
Remek. – indultunk el gyalog. – Tulajdonképpen
mikor találkoztunk utoljára? – kérdezte.
-
A születésnapomon azt hiszem. – gondolkoztam el.
-
Tényleg. Amikor nem engedtél be! – nevetett.
-
Igen. Bocsi. – válaszoltam.
-
Túléltem. – legyintett. – Legalább jó volt?
-
Igen. – vágtam rá azonnal. – Azt hiszem.
-
Ez nem volt túl meggyőző. – nézett rám Jeremy,
mire csak elmosolyodtam. Odaértünk a kávézóba és kikértünk egy-egy csésze
kávét, majd helyet foglaltunk az egyik asztalnál. Beszélgetni kezdtünk és
meglepő módon jól éreztem magam. – És pontosan hova is tűntél?
-
Elköltöztünk.
-
Komolyan? – kérdezte ironikusan, mire elnevettem
magam.
-
Washington államba. – válaszoltam és
összeszűkült a gyomrom. Megint eszembe jutottak dolgok, majd ahogy Jer a nevem emlegeti, tértem csak magamhoz.
-
És szép hely? – kérdezősködött.
-
Gyönyörű. Hegyek, erdők. – áradoztam. Annak
ellenére, hogy utáltam azt a helyet a hangom tele volt szeretettel. – Csak sok
csapadék hull és nincs az a nyári meleg.
-
Az még kibírható. – nevetett fel.
-
Mi az? – kérdeztem.
-
Eszembe jutott, amikor elsős gimisek voltunk,
egyik reggel esett az eső, – merült bele a mesélésbe. – te, pedig míg
kiszálltál a kocsiból és elértél az ajtóig, végig hisztizted az utat, hogy: jaj
begöndörödik a hajam, hogy fogok így kinézni, jaj, jaj – változtatta el a
hangját, és akár egy lány úgy nyávogott.
-
Te jó ég! – kaptam a fejemhez.
-
Mi az? – kérdezte.
-
Mennyire idegesítő, öntelt liba voltam.
-
Voltál? – kérdezte játékosan.
-
Voltam. – jelentettem ki határozottan.
-
Tényleg megváltoztál. – jelentette ki. – Más
vagy.
-
Igen. – jelentettem ki. – Határozottan. – majd
belekortyoltam a kávémba. – Honnan veszed?
-
Más vagy. A megjelenésed, ahogy beszélsz. –
válaszolt, majd elgondolkozott kicsit. – Csak egyszerűen más.
-
Történtek dolgok, amik megváltoztattak.
-
Mint például?
-
Például, – gondolkoztam el. – bekerültem egy
baráti társaságba, akik olyanok egymásnak, mint a testvérek, és engem is
befogadtak. Majd derültek ki dolgok, mindegy nem is számít, hogy mik – ugrottam
egyet a témában. – és azért is jöttem New York-ba, hogy ezeket átgondoljam.
-
És meddig maradsz? – kérdezte Jer.
-
Péntek az utolsó nap. – válaszoltam.
-
Szerintem jót tett neked ez a költözés. –
válaszolta, mire csak elmosolyodtam. Kifizettük a kávét, majd sétálni kezdtünk.
Nem messze voltunk A lakásomtól, így Jeremy úgy döntött hazakísér.
-
És mond csak itt mi a helyzet? Olvastam, hogy
valami nem oké erre.
-
Ööö… – gondolkozott el. – Nincs semmi különös.
-
Várj. Megkeresem. – vettem elő a telefonom, majd
keresni kezdtem. – Meg van. „Ki tudja, mi is a pontos indok, de a lényeg,
hogy itt van és reméljük, újra helyre rázza, az itt kialakult helyzetet. Vajon
mit szól majd az eseményekhez?” – olvastam fel.
-
Szerintem itt Kol és Rebecca-ra gondol.
-
Mert mi van velük? Nem tudok semmit.
-
Összejöttek. – válaszolta Jer.
-
Komolyan? – kerekedett ki a szemem.
-
Igen. Miután elmentél, úgy egy hónapra rá.
-
Akkor már több mint…
-
3 hónapja együtt vannak. – vágott a szavamba.
-
Szép barátnő. – jegyeztem meg.
-
Már ne haragudj meg, de szerintem nem voltatok
Kol-lal egymáshoz valóak. Egy üresfejű tuskó, akinek pont az ilyen csajok
kellenek, mint Becca.
-
Talán igazad van. – álltunk meg az ajtó előtt.
-
Hozzád nem ilyen illik, hanem aki értékel.
-
Köszi, Jer. Aranyos vagy. – mosolyogtam, mire
biccentett a fejével.
-
Akkor én megyek is. – mosolygott. Hirtelen
ötlettől vezérelve megöleltem, ami először meglepte, de utána ő is átkarolt.
-
Örülök, hogy találkoztunk. – mondtam a fülébe.
-
Én is. – szorított meg. – Lehet összefutunk még,
de ha nem vigyázz magadra. – mosolygott.
-
Te is. – engedtük el egymást.
-
Jó éjt. – köszönt el, majd az út szélére állt,
hogy leintsen egy taxi-t.
-
Jeremy – szóltam utána, aki felém fordult. – te
is megváltoztál, és határozottan jó irányba. – nevettem. Elmosolyodott, majd
beszállt a taxi-ba és elhajtott.
Örültem neki, hogy találkoztunk és ez most egy kis
energiával töltött fel. Ennek ellenére fizikailag fáradt voltam, így gyorsan
felmentem, átöltöztem és bebújtam a meleg ágyba, hogy kipihenjem magam.
Másnap, a napfényre keltem, ami meg is lepett, hogy
egyáltalán létezik. Végig gondoltam mindet ami eddig történt. Ami még La
Push-ban, ami tegnap Jeremy-vel. Mindent alaposan átgondoltam, közben pedig
elfogyasztottam a reggelim. Már jócskán délfelé járt az idő, amikor úgy
döntöttem meglátogatom a sulit. Tudtam mire elkészülök, mindenki végezni fog.
Hogy ne keljen sokat várnom, nem kapkodtam el a készülést. Szép lassan
lezuhanyoztam és hajat mostam. Kiválasztottam az aznapi ruhám és szép lassan
felvettem. Egy kék farmernadrágot, egy fekete magas sarkú csizmát, egy fekete
pántnélküli felsőt választottam és egy blézert. A hajamat megszárítottam, majd
kiengedve hagytam. Felvettem néhány ékszert, majd a táskámat és a legvégén a
kabátomat. Odaálltam az ajtóhoz és megnyomtam a lift gombját. Ekkor rezzent
egyet a telefonom. Kivettem a táskámból, beszálltam a liftbe, majd olvasni
kezdtem.
„Drágaságaim, ma is új
hírrel szolgálok nektek. Mint tudjátok Rebecca Breeland és Kol Hayes egy ideje
találkozgatnak, beszélgetnek és egyes pletykák szerint, pár kimondottan heves
csók is elcsattant már köztük. De tegnap este, kéz a kézben jelentek meg egy
koncerten, így nyilvánosan felvállalták egymást. Vajon, mint fog szólni ehhez,
Kol exbarátnője, aki egyben Rebecca egyik legjobb barátnője? Vagy csak volt
legjobb barátnő? Kíváncsian várom a
fejleményeket, hogy mihez kezd majd ezzel a helyzettel Nina Tomlinson.
Vérengzés és hajtépős viták, vagy csöndes, baráti beszélgetések lesznek?”
Megtorpantam, ahogy ezt elolvastam. Nem azért mert összejöttek,
hanem azért amilyen érzések lejátszódtak bennem. Jól tudtam, hogy Becca már
akkor többet érzett Kol iránt, amikor mi még javában együtt voltunk. Tudtam,
hogy Kol sem szeret annyira, mint kéne, bár ez akkor nem tűnt fel. Azt hittem
ez a nagy szerelem, míg meg nem ismertem Bellát és Edwardot, Samet és Emilyt,
és láttam, hogy ők mennyire szeretik egymást.
Úgy döntöttem leintek egy taxi-t és a suliba megyek. A
taxi-ban kivételesen szólt a zene, és meglepődtem, hogy még fel is ismertem.
Már régi szám volt, de úgy feltöltött energiával, hogy úgy éreztem, hogy megint
New York-ban élek, és az egyik reggel van. Köztudott, hogy az iskolába
önbizalom nélkül nem szabad belépni. Ez a zene pedig, az Easy A című filmben
hangzott fel, amikor is a főszereplő Emma Stone úgy dönt átalakul és másnap
végigsétált a folyosón, miközben mindenki szája tátva maradt. Ilyen érzést
akartam én is kiváltani az emberekből és elhatároztam, hogy csak azért is az
erős Nina Tomlinson maradok.
Amikor kinyitottam az ajtót, az iskolában csend volt.
Hírtelen nem tudtam mit is csináljak kicsengőig, így hát úgy gondoltam
meglátogatom az egyik kedvenc tanáromat, méghozzá Mr. Schulz-ot, aki a
történelem és államismereti órákat tartotta nekem. Inkább reál beállítottságú
vagyok, de tanár úr annyira jól tanított, hogy még a törit is megszerettem
nála. Irodája felé vettem az irányt. Szerencsémre pont nem volt órája, így
bekopogtam majd benyitottam. 20 percet beszélgettem tanár úr, majd olyan
indokkal, hogy neki órára kell mennie elbúcsúztunk egymástól.
Kifelé menet, belebotlottam a legjobb barátnőm be Kathrine-be.
Azonnal beszélgetni kezdtük és unszolt, hogy délután menjünk valahova.
Belementem, hiszen azért jöttem ide h jól érezzem magam. Pár perc múlva
Rebecca-ba és a volt barátomba is beleütköztem, akik most nagyon kellemetlenül
érezték magukat. Csak álltak egymás mellett, ami nekem természetesen feltűnt.
-
Miattam igazán nem kell úgy tennetek, mintha nem
lennétek együtt. Tudom és nem zavar.
A lányokkal délután a kedvenc kávézónkban találkoztunk.
Leültünk egy asztalhoz és beszélgetni kezdtünk. Becca elmesélte nekem, hogy
jöttek össze Kol-lal, de én nem igazán figyeltem rá, csak néha biccentettem
egyet és mosolyogtam, pedig legszívesebben mást csináltam volna. Nem voltam
féltékeny és nem azért reagáltam, így mert rosszul esett ezt hallani, csak
szimplán nem érdekelt.
Eszembe jutott valaki. Nem értettem, hogy és miért, de
elmosolyodtam a gondolattól. Ezzel a személlyel együtt eszembe jutott minden és
mindenki, akivel jóba voltam és most menekülök ellenük.
-
Minden rendben? – fogta meg a vállam Kathi. – Úgy
magad elé bámultál.
-
Igen. – mosolyodtam el.
-
Mesélj valamit. – kíváncsiskodott Becca.
-
Mit mondjak? – kérdeztem.
-
Milyen a város, az emberek, a suli?
-
A város kicsi, zegzugos és nagyon zöld. –
Nevettem el magam. – Vannak kis lagúnák, van egy tenger, vagy inkább az
óceánnak egy kis része, ami benyúlik. Hegyek mindenhol és erdők. Meseszép. Az
emberek nagyon kedvesek, segítőkészek és mindenki ismer mindenkit. A suli, az
viszonylag nagy. A diri kifejezett utál, a lánya egy hárpia. A tanárok jó
fejek, a legtöbbjük egészen fiatal.
-
És a pasik? – kérdezte Becca, mire elnevettem
magam.
-
Hm… – gondolkoztam el. – helyesek. – nevettem.
-
És van már valakid? – kérdezte Kathi.
-
Nincs. – nevettem.
-
Barátok? – kérdezte Becca.
-
Vannak. – válaszoltam.
-
Ugyan Nina, mesélj már! – erősködött.
-
Mindent harapófogóval kell kihúzni belőled. –
mondta Kathi.
-
Oké. – egyeztem bele. – Belecsöppentem egy
baráti társaságba, ahol vagy valakinek a párja, vagy pedig már szinte a
testvére a másik ember, mert úgy szeretik egymást.
-
Utána az elég kínos akkor, ha szakítanak. –
jegyezte meg gúnyosan Becca.
-
Nem mondanám. Ők sose szakítanak.
-
Ugye tudod Nina, hogy ez egy nagy hülyeség? –
nézett rám felhúzott szemöldökkel Becca.
-
Nem hülyeség! Nem ismered őket, nem tudsz
semmit. – csattantam fel, és ez a stílus még engem is meglepett. Láttam Becca
arcán az ijedtséget, amikor megcsörrent a telefonom. Kivettem a táskámból és
egy telefon szám volt az, bocsánatkérés nélkül vettem fel. – Igen?
-
Szia Nina. – szólt bele egy női hang.
-
Emily! – szóltam bele jegesen, felismerve a női
hangot.
-
Örülök, hogy el tudtalak érni. – arra várt, hogy
szóljak bele, de nem tudtam. Nem tudtam, ő közéjük tartozik-e, hiszen őt nem
láttam akkor ott az erdőben. Ha nem tartozik közéjük, akkor szövetségesük, így
semmivel se jobb, mint a többiek. – Kérlek hallgass meg!
-
Hallgatlak. – szóltam bele megint jegesen, a
lányok pedig rám néztek, mire csak megráztam a fejem, így beszélgetni kezdtek,
szerencsémre.
-
Elmesélték a többiek, hogy mi történt és megértem
a reakciódat. Teljes mértékben igazad van. – itt elhallgatott. – Tudom milyen
érzés, én is átéltem. – folytatta. – Nekem talán rosszabb volt, vagy nem is
igazán rosszabb csak teljesen más.
-
Szóval te nem vagy…? – kérdeztem, de kérdésemet
nem fejeztem be, hiszen nem igazán tudtam melyik szót is használhatnám, talán a
szörnyeteg-et?
-
Nem. Nem vagyok. – erre csak egy nagy levegőt
vettem majd kifújtam azt. – Nézd, tudom, hogy most New York-ban vagy és
remélem, nem sokáig maradsz, de muszáj ezt megbeszélned velük. Ők nagyon
szeretnek és törődnek veled, mind szeretünk. Talán túl korán tudtad meg, én
pedig túlkésőn. Mi már legalább egy éve együtt voltunk Sam-mel, amikor ez az
egész kitudódott, valószínűleg azért tudtam feldolgozni hamarabb. – tartott
szünetet. – Most is itt vannak, és mind arra várnak, hogy azt mond, hogy haza
jössz és megbeszéled velük, hogy újra itt leszel velünk.
-
Remélem, ezt nem gondolod komolyan.
-
Nina értsd meg!
-
Nem, Emily te értsd meg milyen ez nekem. Te
igazán tudhatnád... – nyomtam ki a telefont.
Ledobtam az asztalra és a két kezem közé fogtam az arcom, a szemem pedig
lesütöttem.
-
Ki azaz Emily? – kérdezte Kathi, mire felemeltem
a fejem. Rossz érzés kapott el és úgy éreztem el kell tűnnöm innen.
-
Az anyám új asszisztense. – hazudtam könnyedén.
– És semmit se tud hol van és tudja, hogy itt vagyok, szóval engem nyaggat
mindennel. Elég idegesítő, meg fogom mondani anyának rúgja ki, mivel ennyi
erővel én is dolgozhatnék neki.
-
Az elég szívás, de tényleg ki kéne rúgnia.
-
Az lesz. Szóval most mennem kell, amúgy is
holnap már utazok vissza és késő is van már.
-
Igen. Mi is azt beszéltük, hogy lassan jó lenne
menni. Nekünk holnap suli.
-
Igen. – álltunk fel az asztaltól.
-
Nina ne haragudj, amit mondtam. – Szólalt meg
Becca.
-
Te ne haragudj, nem tudom miért reagáltam így. –
öleltük meg egymást, majd Kathi-t is.
-
Várjatok! – mondta Becca. – Csináljunk egy közös
képet. Kitudja, mikor találkozunk megint.
-
Oké. – nevettem el magam.
Megcsináltunk a közös fotót, majd elköszöntünk. Leintettem
egy igazi, sárga színű taxit, megmondtam az utca és a házszámot, majd
elindultunk. A város színeit pásztáztam, az elsuhanó épületeket, az elmosódott
arcokat. El sem tudtam hinni, hogy ezek az arcok mögött talán nem is az-az
átlagos személy lapul, amit mindenki hisz. Lehet, hogy ez csak megtévesztés.
Átverés az egész világ számára. Az igazság az, hogy a mostanában történtek után
nem tudom elhinni, hogy az, akit látok az tényleg ő. Másrészt pedig abba gondoltam bele, hogy neki
mennyire felhőtlen és ehhez képest gondtalan élete van. Sohasem lehet tudni.
Időközben hazaértem, beszálltam a liftbe és felmentem. Semmihez nem volt
kedvem, egyenesen a szobámba sétáltam. Bekapcsoltam a tv-t, ahol épp egy Ed
Sheeran szám ment a Small Bump. Jó hangosra vettem, átöltöztem, bekapcsoltam a
lap-topom es végignyúltam az ágyon. Ez a zene pont illett a hangulatomhoz.
Megnéztem a facebook-t, a twitter-t és egyéb közösségi oldalakat, majd a
telefonom pityegett egyet. Hangposta üzenet volt. Megnyitottam majd hallgatni
kezdtem.
-
Szia Nina. – szólt bele egy férfihang és a
gyomrom megint összeszűkült. – Itt van körülöttem mindenki. Csak azt szeretnénk
elmondani, hogy nagyon sajnáljuk, hogy így kellett megtudnod és arra kérünk,
amint tudsz, gyere haza, hogy ezt megbeszéljük. – tartott egy kis szünetet. –
Úgy gondolták, ha én mondom el neked, majd biztosan elhiszed. – nevetett és
alig akartam hinni a fülemnek. Annyira kellemes volt a nevetése és olyan
érzéseket váltott ki belőlem, ami már hosszú napok óta nem volt. Megnyugodtam,
nem éreztem úgy, hogy menekülnöm kell és hiányoztak. Meglepő, de ez az igazság.
– Megbeszéltük, hogy nem zaklatunk tovább, de … na jo srácok – váltott át a
hangja – innen vegye át valaki, nem tudom elmondani.
-
Ó ugyan már Liam. Mond már. – hallottam a kórust
hátulról.
-
Ez tiszta hülyeség. Miért pont rám hallgatna? –
kérdezte.
-
A kötelék miatt te bolond. – szólt egy női hang.
-
Gyerekek a telefon még mindig megy, szóval Liam
pofázd el, amit megbeszéltünk. – magyarázott egy srác.
-
Hagyjátok már szegény lányt. Össze van
zavarodva. Ti meg napi 20 hangposta üzenettel zaklatjátok. – hallottam Sam
hangját.
-
Liam mond már. – förmedt rá egy fiú, fittyet
hányva Sam mondatára.
-
Biztos, hogy nem. – mondta majd nagy puffanást
hallottam.
-
Akkor majd én. – szólt bele egy lány. – Szóval
Nina, ígérem, nem kell már sokáig ezt hallgatnod. Amit még el szeretnénk
mondani, hogy fontos vagy nekünk. Szeretünk és már te is a családunk része
vagy. – szipogott egyet. – Remélem meghallgattad ezt az üzenetet. Legelőször
Liam volt, mindenki és én, Valery. – majd csak sípolást hallottam. Könnyek
szöktek a szemembe és meghallgattam újra az üzenetet. Majd újra és újra.
Egészen addig hallgattam, míg már kívülről tudtam a szöveget. Hirtelen forogni
kezdett velem a világ. Minden megszűnt létezni körülöttem és egy kép jelent meg
előttem. Mozdulni nem tudtam, pedig legszívesebben elszaladtam volna.
Megijedtem ettől a képtől.
„Egy
tűz volt, körülötte emberek én pedig feléjük sétáltam. Óvatosan, de közelebb.
Arcok jelentek meg. Azonnal felismertem. Sam, Emily, Paul, Jacob, Janet, Jared,
Valery, Embry, Amanda, Seth, Quil, Leah, Liam és még Sophie. - meglepett, hogy
itt láttam, hiszen Liam azt mondta, hogy szünetet tartanak, de ezek szerint
akkor mégsem. - Semmit nem csináltak. Sam beszélt, és egy meghitt kis
összejövetelnek tűnt. Semmit nem értettem, nem hallottam semmit, csak láttam,
hogy mozog a szájuk. Közel mentem hozzájuk, de senki nem figyelt rám. Majd
egyszer csak Liam rám nézett. Azt hittem észre vett.
- Mi az Liam? – szólalt meg Sam.
- Inkább ki!? – válaszolta.
- Tessék? – kérdezte Jared.
- Ti nem érzitek? – felállt és odasétált
hozzám. Majd egyenesen a szemembe nézett. Felemelte a kezét és megsimította az
arcom.
- Liam mi ütött beléd? – kérdezte Janet.
- Tényleg nem érzitek? – kérdezte
felháborodva. – Pedig itt van. – mondta és rám nézett.
- Ki van itt Liam? – kérdezte Jacob.
- Nina. Itt áll. – lépett arrébb. Mindenki
rám nézett, de úgy éreztem senki nem lát.
- Liam ott nincs senki. – mondta Paul.
- De. Ott van. – szólalt meg Sam.
- Te látod? – kérdezték felháborodva. Liam
szeme pedig megcsillant.
- Nem. De Liam láthatja.
- Hogy? – kérdezte Valery.
- Találkoztam már ilyennel. A kötelék ami
köztük van.
- Ez tiszta hülyeség. – állt fel Sophie. –
Senki nincs itt. Liam szimplán becsavarodott egy kicsit a mostanában
történtektől. Ugyan már, hogy lehetne itt az a ribanc. – nevetett cinikusan –
Ugyan kérlek. – nevetett tovább.
Liam mellettem megfeszült, és láttam a
késztetést rajta, hogy el fog indulni én azonban gondolkozás nélkül kitettem a
kezem, aminek ereztem hogy neki dől. Majd rám nézett és a szeme elgyengült.
Éreztem, ha most hagyom, hogy elinduljon neki esik Sophie-nak, amit nem
engedhetek, bármennyire is utálom.
- Látjátok! – mutatott ránk Sam. – Ő érzi.
És lehet hülyeségnek gondoljátok. Csak, mert valószínűleg veletek ez sose fog
megtörténni, de velük igen.
- Ez egy nagy hülyeség. Adjatok egy
telefont, felhívom a kiscsajt. Bebizonyítom, hogy nincs itt. – hőbörgött
Sophie.
- Ne merészeld! – parancsolt rá Sam. – Vagy
csöndbe maradsz és leülsz, vagy akár el is mehetsz. Tudod merre van a házad, ha
nem megmutatjuk szívesen. – szólt oda keményen, mire Sophie fogta magát és
leült. – Jól figyeljetek rám. – kezdett bele Sam. – Nem tudom, milyen
rendszeresen lesz ilyen helyzet, nem hiszem, hogy sokszor, mert ez elég ritka,
de ha ilyen van, ne merészeljétek meg valamelyiket kizökkenteni, főleg ne azt,
aki ide jött. Most ha valamelyikkőtök kapcsolatba lépne Nina-val nem biztos, de
, hogy összekavarodna a két időtér között és az maradandó károsodást okozna
neki. Értve vagyok?
Mindenki bólintott. Én pedig úgy éreztem,
lassan kiszakadok innen. Mosódni kezdtek az arcok, a táj.
-Elment. – hallottam meg Liam hangját.”
Egyszer
csak azt éreztem, hogy az arcom belefúródott a párnába. Enyhe ájulásom volt,
majd, mint akit lelocsoltak egy hideg vizes vödörrel kapkodtam levegő után és
újra a szobámban találtam magam.
-
Mi a szar volt ez? - kiáltottam el magam.
Hatalmas
félelem uralkodott el rajtam. Nem akartam megmozdulni, féltem lekapcsolni a
villanyt, mozogni. Féltem újra megjelenik valami a fejemben. Megörültem! Nem
tudtam mit csináljak. Hova bújak, hova menjek. Féltem egy olyan dologtól, ami
örökké velem lesz, ami sosem hagy el: a józan eszemtől.
Nem tudtam
mit csináljak. Aludjak vagy virrasszak? Féltem az álmoktól, de attól még
inkább, hogy megint egy ilyen izében találom majd magam. Úgyhogy az álom
maradt. A tv-t kikapcsoltam, azonban a lámpát nem oltottam el, biztos, ami
biztos. Becsuktam a szemem és természetesen másra nem is tudtam gondolni csak
arra a jelenetre, az ott elhangzott szavakra. Kapcsolatot próbáltam keresni a
két izé, vagy látomás között. Semmi nem passzolt. Se a helyszín, se az emberek
semmi. A téma sem. Csak egyetlen egy dolog, méghozzá Liam. Mind a kétszer benne
volt, a második esetben azonban elég rémisztően. Engem mégis megnyugtatott. Nem
tudom megmondani, hogyan, de úgy éreztem ő az egyetlen, akire kíváncsi vagyok,
azonban ő volt az, aki a nyomomba eredt amikor menekülni kezdtem a tisztásról,
majd elkapott és egy fának nyomott. Akkor is féltem, de közelsége mégis
megnyugtatott. Ki ő és mi ez a kötelék?
Reggel
amilyen gyorsan csak lehetett, kértem egy kocsit, kimentem a repülőtérre és
felszálltam a gépre. Délben indult a gép, ami azt jelenti, hogy csak késő este
leszek otthon. Beálltam a helyes sorba, végigsétáltam a terminálon majd
felszálltam a gépre és elfoglaltam a helyem. Kisidő után fel is szálltunk és
újra elhagytam a nagyvárost. Otthagyva a fényeket, a lehetőségeket, az álmokat.
Azonban meglepődtem saját érzéseimen. Nem sajnáltam, hogy itt kell hagynom.
Vágytam vissza, tényleg az otthonomba. Oda ahová tartozom, annak ellenére, hogy
a megőrülés szélén állok.
Szia!Nagyon jo let ez a resz, kar, hogy nincs tobb fejezett! A tortenet nagyon jo, oszinten megvalva kivancsi lettem volna, hogy mi lesz miutan vissza megy La Pushba!Nem gondoltam volna, hogy Liammal vesodik be. De, jobban belegondolva, osszeillenek! Remenykedek meg abban, hogy talan fojtatni fogod a tortenet irasat!Puszi,Kini!
VálaszTörlésSzia Kini! Tudom jó rég óta nem írtam már új fejezetet, de most felraktam 3-mat is. Remélem újra visszatérsz és elolvasod őket! Üdv.: Nina!
Törlés